www.muveszetekhazamiskolc.hu
Művészetek Háza Miskolc
H-3525 Miskolc, Rákóczi utca 5.
Tel.: +36 46 508 844
Fax: +36 46 508 845
info@muveszetekhazamiskolc.hu
JAZZBESZÉD SOROZAT ( 2011.04.13  19:00 ) Vissza
Jazz-Beszéd: e két fogalom összekapcsolása nem pusztán üres marketingfogás. Jelzi egyben a műfajt, de utalás arra is, hogy nemcsak a zenéről szól, hanem a mögötte lévőkről, nevezetesen a jazzt játszó zenészekről is. Mégpedig nem is akármilyen muzsikusokról van szó, hiszen a hazai jazz zenészek krémje bizony világszínvonalú, számos nagy nemzetközi sikerrel a háta mögött. Tudják ezt a világon sok helyütt, talán épp nálunk a legkevésbé. Ennek egyik oka talán, hogy a médiában kevesebbet hallani e műfajról és kiváló képviselőiről, mint amennyit tudásuk, eredményeik alapján megérdemelnének. E rést szándékszik valamelyest pótolni e sorozat, ahol a közönség megismerheti közelebbről az embert, aki a hangszer mögött van. Személyiségét, történeteket a múltjából, vágyait a jelenről, jövőről, esetleg egy-egy bepillantást engedvén magánéletébe, szakmai büszkeségeibe, sérelmeibe - egyszóval feltárva, s egyben közelebb hozva az egyént, akinek muzsikáját ismerhettük eddig, de talán ezentúl más füllel hallgatjuk majd, ha picit többet tudunk meg róla, az előadóról. Ebben Csepregi Gyula szaxofonművész segít, aki maga is a jazzélet elitjéhez tartozik, és évtizedek óta muzsikál együtt vendégeivel különböző formációkban, s szoros szakmai, illetve baráti kapcsolat fűzi vendégeihez. Ennek okán beszélgetései talán sokszor meghittek, sőt személyesek is lehetnek, ami vélhetően még izgalmasabbá teheti a közönség számára az estéket. Ez a sorozat nemcsak beszédből, de együtt zenélésből is áll! Csepregi Gyula minden vendégével muzsikál is a beszélgetés mellett, közben, alatt...ahogy esik, hisz a sorozat mottója ugyanaz, mint a jazz-é: kötetlen, laza, szabad. Nekünk nincs más dolgunk, mint elengedni magunkat, és hallgatni Őket!

Csepregi Gyula szaxofonművész "zenélős talkshow"-ja a hazai jazzélet legismertebb művészeivel

Vendég: Balázs Elemér (jazzdob)

A Balázs Elemér Groupot, Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarát, 2000-ben alapította Balázs Elemér, a nemzetközileg is széles körben elismert és keresett jazzdobos.
A zenekar, amelynek tagjai a magyar jazz élvonalához tartoznak, megalakulása óta jelentős hazai eredményeket ért el (pl.: Fonogram díj, 2005.), továbbá nagy sikerrel szerepelt több tekintélyes európai jazzfesztiválon is (pl.: Bécs, London, Berlin, Hága, Prága, Pozsony, Skopje).
A Group kiemelkedően egyéni hangzásvilágot alakított ki; ennek legfőbb jellemzői a dallamközpontúság és a különleges ritmika, amelyeket a férfi- és női hang érdekes kontrasztja tesz még színesebbé.

Jegyár: 1600 Ft, Miskolc kártyával 1300 Ft

Jegypénztár: Miskolc, Rákóczi u. 2.
Tel.: 46/508-844, 30/846-3009
Eseménynaptár
Játék
Művészetek Háza jatek
Művészetek Háza jatek
Hírlevél
Név
E-mail
Miskolci szimfónikus zenekar

H-3525 Miskolc
Fábián u. 6/A. Pf.: 49.

Tel.: 36 (46) 506-695
Fax: 36 (46) 351-497

E-mail: missyo@hu .inter.net
www: mso.hu